MI AZ A FASHION CHECKER?

A divatmárkák csilliókat költenek arra, hogy termékeiket etikusként és fenntarthatóként reklámozzák, és ezerszer is megfogadták már, hogy munkavállalóiknak a jövőben tisztességes megélhetést biztosító bért fizetnek. A Fashion Checker rávilágít arra, mennyire messze van mindez az igazságtól: a weboldal a vásárlók és a ruhaipari dolgozók számára egyaránt elérhetővé teszi a világmárkák beszállítói láncából származó valós adatokat.

Hatalmi viszonyok a ruhaiparban

Mi azt gondoljuk, hogy egy beszállítói lánc minden dolgozójának jár a tisztességes bér. Jellemző, hogy a ruhaipar és a sportruházati márkák dolgozói az iparág megszületése óta létminimum alatti bérből tengődnek létminimum alatti bérből tengődnek Kutatásunkból az derül ki, hogy a világ legnépszerűbb ruhaipari óriása közül egyetlen egy sem képes bizonyítani, hogy Ázsiában, Afrikában, Közép-Amerikában és Kelet-Európában dolgozó munkásaiknak tisztességes megélhetést biztosító bért fizetnének.

Világszinten 60 millióra tehető a ruhaipari munkások száma. Ezek a munkások fillérekért dolgoznak, és sok milliárdnyi profitot termelnek az óriáscégeknek. A munkások a mindennapos túlórázások miatt kimerültek, és általában több különböző munkát vállalnak egyszerre, hogy az embertelenül alacsony fizetésekből valahogy meg tudjanak élni. A ruhaipari dolgozók körülbelül 80%-a nő, és ez nem véletlen. Egy szegénységi küszöb alatti bért kereső munkásnak vagy nagyon kevés, vagy semmilyen lehetősége nincs arra, hogy jogaiért harcoljon, így hosszútávon kényszerül bele e kizsákmányoló helyzetbe. A hatalmi erőegyenlőtlenségek, igazságtalanságok szinte be vannak betonozva a ruhaiparba.

A tisztességes megélhetést biztosító bér

Minden munkavállalónak jár a tisztességes megélhetést biztosító bér - ez magától értetődő. 2015-ben követeltük a tisztességes megélhetést biztosító béreket a ruhaiparban. Öt év telt el azóta, és semmi nem változott. Itt az idő, hogy most már követeljük a változást! Itt az idő, hogy foglalkozzunk a ruha- és cipőiparban általános, létminimum alatti bér rendszerszintű okaival: rá kell vennünk a ruhaóriásokat, hogy vállaljanak felelősséget munkavállalóikért!

A világmárkák és a ruhaüzletek a dolgozóiknak fizetett szégyentelenül alacsony munkabér miatt tudtak óriási profitra szert tenni, évtizedeken keresztül. A fast fashion üzletek által generált globális túlkínálat következtében a nagy ruhacégek a beszállítóikat képesek arra rávenni, hogy a ruhák, cipők gyártási költségeit a lehető legalacsonyabbra nyomják le. Abból az összegből, amit a ruhaipari óriáscégektől kapnak a beszállítók, fedezniük kell a gyár működési költségeit, meg kell oldani az anyagbeszerzést, a késztermékek szállítását, ki kell fizetni a munkásokat és ezen felül valamennyi profitot is kell hagyni a gyárnak. Ebben a felállásban mindig a munkások bére az a költség, amit a legegyszerűbb csökkenteni.

A ruhaipar beszállítói láncainak átvilágítása

Legfontosabb célkitűzésünk, hogy a ruhaipari dolgozóknak fizetett bérek legyenek nyilvánosak. A munkavállalók béreinek „ellenőrzése”, nyilvánossá tétele ugyanis az egyetlen megbízható módja annak, hogy kiderítsük, a ruhaipari óriások megfizetik-e rendesen az adott beszállítói lánc gyárait ahhoz, hogy a gyárakat biztonságosan és tisztességesen működtessék (beleértve a tisztességes béreket is). A ruhaipari óriások a gyártás költségeit egyszerűen nem fizetik meg, és ez lehetetlen döntések elé állítja a gyárak vezetőit. Egy alulfizetett gyár ugyanis legelőször a munkások bérét fogja megnyirbálni, hogy minden egyéb költségét fedezni tudja. A munkabér és a munkások biztonsága a legkevésbé fontos a gyár számára, hiszen bármikor találnak olyan embereket, akiknek szükségük van a munkára, még ha kegyetlenül alacsony fizetést is kapnak érte.

A nagy ruhacégeknek egyébiránt az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-alapelvek írják elő a felelős magatartást. Az irányelvek értelmében a tisztességes megélhetést biztosító munkabér – maximum 48 órás munkahét keretében – alapvető emberi jog. Vagyis a nagy ruhacégeknek bizonyítaniuk kellene, hogy a beszállítóikat kellőképpen megfizetik annak érdekében, hogy azok a ruhagyári munkásokat tisztességesen megfizessék. Ehhez képest a legtöbb ruhaóriásnak fogalma sincs arról, hogy mennyi lenne (elméletileg) a tisztességes megélhetést biztosító bére az adott beszállítói láncok dolgozóinak. Mindezt súlyosbítja a kormányok hozzáállása: igyekeznek minél alacsonyabban tartani a hivatalos minimálbért azért, hogy a világmárkák az országukban gyártassák le termékeiket. A beszállítók pedig – szándékosan – sok országban a kevésbé hivatalos foglalkoztatási formákat alkalmazzák, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák a gyártás költségeit.

A nemek közti egyenlőtlenségek a ruhaiparban

A feketemunkát világszerte nagyrészt nők végzik, önfoglalkoztatási vagy alvállalkozói formában. Az ő bérük még bizonytalanabb, mint a férfi munkásoké. A nemek közti bérkülönbség napjaink egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalansága – még mindig! Noha globális szinten némi javulás már látszik a férfiak és nők közti fizetési különbségek terén, a ruha- és cipőgyártásban még mindig nagyon komoly egyenlőtlenségek tapasztalhatók.

A gyárakban a nőket főleg a rosszabbul fizetett, alacsonyabb pozíciókban alkalmazzák. A legtöbb ruhagyártó országban a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségeknek mélyebb, kulturális eredete is van. Minél „lejjebb” vizsgálódunk a beszállítói lánc szereplőinek hierarchiájában, annál bizonytalanabb a dolgozók helyzete, alacsonyabb a fizetése, és nagyobb a nők aránya.

"Hazaérek és vár a főzés, mosás, leckeírás a gyerekekkel. Nincs megállás. Estére annyira fáradt vagyok, hogy már csak arra koncentrálok, nehogy elájuljak, mielőtt elérek az ágyig."

ruhaipari dolgozó Horvátországból

Átláthatóság a divatban

A közelmúltban biztató jelek mutatkoztak egyes világmárkák átláthatóságával kapcsolatban. Egyre több nagy ruhacég teszi nyilvánossá a gyártás helyszínét, és írja alá az Átláthatósági Vállalásokat. Ugyanakkor még mindig rengeteg divatmárka van, amelyik erre nem hajlandó, és még a leghaladóbb szellemiségű márkák sem hagyják átvilágítani a teljes beszállítói láncukat; az ellenőrizhető, objektív adatok közzététele helyett homályos ígéretekbe burkolódznak a fizetések növelését illetően.

De vajon mit takargatnak a nagy világmárkák? A világ vezető ruhaipari óriása közül egyetlen egy sem teszi közzé, hogy mennyit fizet a munkásainak, és azt sem, hogy pontosan milyen intézkedésekkel biztosítják azt, hogy beszállítóik a tisztességes megélhetést biztosító bért fizessék a dolgozók részére. A beszállítói lánc szereplőinek sorában „lejjebb” haladva szinte semmilyen információnk nincs a bérezésről, vagy a munkakörülményekről: az alvállalkozók és az otthonról dolgozók, a ruhaanyagot feldolgozó munkások körülményeit, sorsát teljes homály fedi.

A létminimum alatti bérezés nem fenntartható

Köztudott tény, hogy a ruhaipar a világon az egyik legszennyezőbb, rendkívül magas szén-dioxid kibocsátással járó iparág, amely ráadásul az egyike a legtöbb hulladékot – beleértve a vegyianyagokat is – termelő iparágaknak. Mindez a környezetre, és közvetlenül a dolgozók lakóhelyére is hihetetlenül káros hatást gyakorol. A divatipar folyamatosan azzal hitegeti a világot, hogy fenntartható, tudatos, fair és zöld, miközben nem hajlandó átláthatóvá tenni tevékenységét, és megtagadja a tisztességes megélhetést biztosító bér kifizetését dolgozói számára.

A szegénységi küszöb alatti bérek fizetése pedig az egész gazdaság fenntarthatóságára van hatással, közvetlenül. Egy biopamutból készült póló, amelynek a készítője létminimum alatti bérből tengődik, minden, csak nem fenntartható. Egyértelmű, hogy rendszerszintű változásra van szükség a divatiparban: először is, kell egy rendszer, ami ruhaipari munkások millióinak biztosítja a tisztességes megélhetést, hiszen őket viseli meg leginkább a ruhapiacon tomboló, őrült árverseny.

Gazdasági hatás

A minden munkavállalónak járó, tisztességes megélhetést biztosító bér a munkajogi aktivistáknak és a ruhaipari óriáscégeknek egyaránt érdeke kell, hogy legyen. A szégyentelenül alacsony bérek és a gyáron belüli egyenlőtlenségek terhe számos ruhagyártó országban zavargásokhoz, tüntetésekhez vezetett: a fenyegetések és az erőszak ellenére a munkások kétségbeesésükben az utcára vonultak, mert nem tudtak mást tenni. A tüntetésekre a nagy ruhacégek kapkodva, ügyetlenül reagáltak; láthatóan igyekeztek mindent megtenni azért, hogy az – egyébként – zökkenőmentes gyártási folyamat visszaálljon a megszokott kerékvágásba.

A hosszútávú gazdasági stabilitás minden családnak és állampolgárnak – és egyúttal az államnak is – alapvető érdeke. A létminimum alatti bérből tengődés a nők helyzetét különösen súlyosbítja: a gondozó, segítő feladatokat egyébként is ellátó nőknek kell a – gyárban is – a legtöbb fizetetlen munkaórát elvégeznie. A tisztességes megélhetést biztosító bér lenne az egyetlen megoldás arra, hogy a nők és férfiak számára egyenlő esélyeket teremtsünk, hogy a nők és a férfiak képességeiket teljes mértékben kibontakoztathassák. Ez az inkluzív és fenntartható fejlődésnek alapkövetelménye.

A koronavírus után: #PayUp

A ruha és textilipar alapja kezdettől fogva a kizsákmányolás volt. A koronavírus-válság még élesebbé, még láthatóbbá tette ezt. A divatmárkák dollármilliárdokat veszítettek mert rengeteg rendelést mondtak le, megbénítva ezzel a gyárakat, és kisemmizve a munkásokat. A ruhaipari óriáscégek, azáltal, hogy soha nem voltak hajlandóak tisztességes béreket fizetni, kezdettől fogva magukra hagyták a saját munkavállalóikat (!); semmiféle eszközt nem biztosítottak számukra egy esetleges válság túléléséhez. Félő, hogy munkások milliói maradnak fedél nélkül, sokukat éhezés fenyeget, sok gyárra pedig a gazdasági összeomlás vár. A ruhaipari óriáscégeknek túl sok ideig, túlságosan nagy befolyása volt beszállítóik felett. Itt az idő, hogy véget vessünk ennek!

A változáshoz az átláthatóság elengedhetetlen. Azt akarjuk tudni, hogy milyen hatalmi viszonyok határozzák meg a beszállítói lánc folyamatait: Hol fizetik a legkevesebbet a munkásoknak? Hol van lehetőségük a munkásoknak egyesülésre, önszerveződésre? Mi a helyzet a nőkkel és a bevándorló munkásokkal? Fedjük fel a divat világában tapasztalható emberi jogi jogsértéseket! Követeljünk konkrét, ésszerű, mérhető keresetnövelést a beszállítói lánc minden szereplője számára! Mert a munkások jobbat érdemelnek. A fogyasztók jobbat érdemelnek. A hatalom és vagyon igazságos elosztásának most jött el az ideje.