Mit jelent a tisztességes megélhetést biztosító bér?
A munkavállalóknak nem kellene heti 48 óránál többet dolgozniuk; élelmiszert, ivóvizet, lakhatást, oktatást, egészségügyi biztosítást, az utazás és a ruházkodás költségeit tudniuk kellene fedezni ebből a bérből, sőt, a bérből tudniuk kellene félretenni.
Miért nem elég a minimálbér?
A ruhagyártó országokban a törvényben meghatározott minimálbérek sajnos messze alul maradnak a tisztességes megélhetést biztosító bértől. Ezért a ruhaipari dolgozók nem engedhetik maguknak és családjuknak az élet alapvető szükségleteit sem. A törvényben meghatározott minimálbér és a tisztességes megélhetést biztosító bér közötti különbség az évek során egyre nő. A minimálbér sok országban meg sem közelíti a tisztességes megélhetést biztosító bért. Bangladesben például, 2019-es kutatás alapján, a minimálbér a tisztességes megélhetést biztosító bérnek 21%-a; Kínában ez az arány 46%. Az európai ruhagyártó országokban a helyzet sok helyen még keservesebb: Grúziában 10%, Magyarországon 40% ez az arány.
Vannak olyan országok is, ahol egyszerűen nincs törvényben rögzített minimálbér. És ha rögzítve is vannak a minimálbérek, a gyártó ország kormánya általában nem szorgalmazza a minimálbér-növelést, hiszen akkor a ruhaóriások más országba telepítenék át a gyártást, oda, ahol a „kötelező” bérköltségek alacsonyabbak. A minimálbérek így számos országban soha nem fogják elérni a megélhetési szintet sem, miközben az alapvető szükségleti cikkek ára folyamatosan növekedik. Ez a divatipar rémisztő valósága. Hozzátartozik a tragikus képhez még az is, hogy a munkások egyáltalán nem, vagy csak nem méltányos módon lehetnek jelen a bértárgyalásokon, ami az ő sorsukat közvetlenül határozza meg. A legtöbb olyan országban, ahol az export zömét a ruházati cikkek alkotják, a közelmúltban a minimálbérek csak nagyon minimális mértékben növekedtek, és csak azért, hogy legalább valamennyire ellensúlyozzák az inflációt. És ha vannak is bérnövelések, azokat általában túl későn rendelik el, és elhanyagolható mértékűek: Bangladesben például a legalacsonyabban fizetett munkások 2016 óta még mindig a felét kapják annak, amit követeltek, és amire valóban szükségük is lenne a tisztességes élethez.
Tisztességes bér-számítást!
A tisztességes megélhetést biztosító bér kiszámítása nem könnyű, de azért nem is lehetetlen. Számos társadalomtudományi szakember, szakszervezet, munkajogi csoport kidolgozott már hiteles, megbízható számítási módszereket egy adott országra vagy régióra vonatkozóan. A megbízható, tisztességes bér-számítás legyen:
- Átlátható, világos, mind a módszertant, mind az eredményeket tekintve.
- Vizsgálják felül rendszeresen: az infláció és az alapvető árucikkek áremelkedése legyen belekalkulálva!
- Nemzeti vagy regionális szakszervezetek közreműködésével dolgozzák ki, hogy a számítások ne fokozzák az árversenyt!
- A tisztességes megélhetést biztosító bér legyen elegendő a család alapvető cikkeinek fedezésére, és, ezen felül, a család legyen képes félretenni nehezebb időkre! Ez a gyermeküket egyedül nevelő anyákra, illetve az egyedülállóakra is vonatkozzon, akik adott esetben akár két idősebb rokonukat is eltartják saját fizetésükből.
- A tisztességes megélhetést biztosító bér-számítás a legalacsonyabb, és ne a legmagasabb bért rögzítse! A mellett, hogy biztosítja a tisztességes megélhetést garantáló bért, valóban segítse a munkások általános helyzetét!
A fent leírt kritériumoknak megfelelő jó példák a tisztességes bér-számításra: Asia Floor Wage Alliance, Global Living Wage Coalition, Wage Indicator Foundation. A Fair Wear Alapítvány által kidolgozott bérlétrák különböző számításokat hasonlítanak össze a helyi törvényben előírt minimálbérekkel. Ilyesmikre gondolunk! Ezek az eszközök lehetnek iránymutatóak.
A megtakarítás elengedhetetlen a túléléshez
A jelenlegi bérek mellett a ruhaipari dolgozóknak gyakran igen nehéz döntéseket kell meghozniuk. Súlyos lemondásokra kényszerülnek, többek között saját egészségügyi ellátásukkal kapcsolatban, vagy a gyermekeik tanítását illetően. Gyakori eset a munkások között, hogy elájulnak munka közben, mert nem tudnak elég táplálékot vagy tápanyagot magukhoz venni: egyszerűen nem keresnek elég pénzt ahhoz, hogy elegendő és megfelelő minőségű élelmiszert vásároljanak maguknak és családjuknak. Ezt a szörnyű állapotot nehezíti még a szélmalomharc a befizetetlen számlákkal és adósságokkal, és az intenzív túlórázásnak betudható alváshiány. Munkások milliói számára jelentenek ezek a körülmények borzasztó megterhelést, s ennek a kizsákmányoló életmódnak hosszútávú és súlyos hatásai vannak a munkások szervezetére és egészségére. Egy ruhagyári munkás annyira keveset keres, hogy gyakran borzasztó döntésekre kényszerül: például el kell döntenie, hogy élelmiszert vásároljon magának, vagy inkább orvoshoz menjen. Mindkettő nem fér bele.
Az élet váratlan események sorozata és a fizetésed, már ha nem rettenetesen alacsony, elvileg épp arra való, hogy megbirkózhass a nehéz, váratlan eseményekkel. A ruha-és cipőipari munkások annyit sem keresnek, hogy az élet alapvető szükségleti cikkeit meg tudnák vásárolni, és álmodni sem tudnak arról, hogy félretegyenek a nehezebb időkre. A koronavírus miatti válság mindezt teljesen nyilvánvalóvá tette. A divatmárkák lemondták a megrendeléseket, hogy saját készpénzforgalmukat ne érje kár, így viszont az adott beszállítói lánc gyárai se a munkabéreket, se a gyártás egyéb költségeit nem tudják kifizetni. Ezért sok gyár bezárt, és dolgozók ezreit bocsátotta el.
A világmárkák egyébként nem csak a már gyártás alatt lévő sőt, akár már a ruhaboltban kapható! ruhakollekciók megrendelését mondták le egyik napról a másikra, és tagadták meg ezen kész áruk kifizetését, hanem különféle akciókkal és leárazásokkal még lejjebb nyomták az árakat, hogy becsalogassák a vásárlókat a boltokba, ezzel viszont megpecsételték a beszállítói lánc végén lévő egyszerű munkások sorsát... A legtöbb dolgozó a napokban az utcán tüntet, a március óta elmaradt bérek kifizetését követelve, de olyanok is vannak, akiket kényszerítenek arra, hogy visszatérjenek a gyárba, ahol azóta sem foganatosítottak biztonsági intézkedéseket. Nincs más választásuk, mivel nincs semmi pénzük. A feketén foglalkoztatott munkások helyzete még ennél is bizonytalanabb. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslései szerint a feketegazdaság 1,6 milliárd ruhaipari dolgozóját éri nagyon súlyos kár a COVID-19 utáni megszorító intézkedések miatt: a legtöbbjük elvesztette munkáját, vagy heti munkaórája a töredékére zsugorodott.
A koronavírus-válság utáni időkben a teljes divatipar számára világossá vált, mennyire fontos az, hogy alapvetően és sürgősen újragondoljuk ezt az iparágat, és azt az üzleti modellt, amely hosszú évek óta jellemzi. Mi azt akarjuk, hogy a tisztességes megélhetést biztosító bér legyen a központi eleme ennek a divatiparról szóló párbeszédnek. A válság idején tényleg eljött az ideje annak, hogy a ruha- és cipőipar méltányos fizetést, és a munkahely védelmét garantálja a beszállítói lánc minden szereplőjének.
Az COVID-19-ről bővebben itt .
A divatmárkák felelőssége
A nagy világmárkák a legkülönfélébb kifogásokat találják ki arra, hogy miért nem fizetnek végre tisztességes megélhetést biztosító béreket a munkavállalóiknak. Arra hivatkoznak, hogy ez az ügy a beszállítók vagy a kormány felelőssége; hogy ha többet fizetnének megrendeléseikért, legyűrnék őket az árversenyben, és kiesnének a piacról; hogy a vásárlók nem hajlandók magasabb áron megvenni a ruhákat; vagy, hogy nincs konszenzus arra nézve, hogyan kell kiszámolni a tisztességes bért, és más hasonlók. Csakhogy: míg a gyártást ki lehet szervezni egy másik országba, a felelősséget nem. A ruhacégek nem mutogathatnak másra: az emberi jogok tiszteletben tartása és az ezért vállalt felelősség, vagyis a tisztességes megélhetést biztosító bérek kifizetése, a ruhacégek dolga.
Az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-alapelvek egyértelműen rögzítik az üzleti vállalkozások és az államok szerepét és felelősségét.
Az ENSZ-alapelvek három pillére:
- Az állam kötelessége az emberi jogok védelme
- Az üzleti vállalkozás felelőssége az emberi jogok tiszteletben tartása
- Jogorvoslati lehetőség biztosítása
Az államnak és a ruházati cégnek egyaránt felelőssége a tisztességes bér biztosítása: a kormányoknak kötelessége megvédeni az emberi jogokat a megélhetési szinthez igazított, törvényben rögzített minimálbér útján, a cégeknek pedig tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogot, miszerint a tisztességes megélhetést biztosító bér minden munkavállalónak jár.
Az alapelvek azt is világosan leszögezik, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának felelőssége „létezik, függetlenül attól, hogy az állam képes-e és/vagy hajlandó-e betartani az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségeit; a (ruházati) cégek az állami jogszabályok és törvények hiányában is kötelesek megvédeni az emberi jogokat.” Vagyis abban az esetben, ha a kormányok esetleg nem tesznek meg mindent az emberi jogok megvédése érdekében tehát a törvényben rögzített minimálbér nem éri el a létminimum szintjét a ruházati cégek nincsenek felmentve: ez esetben is kötelességük, hogy tiszteletben tartsák az emberi jogokat, és biztosítsák a tisztességes megélhetést biztosító bért dolgozóiknak, mintegy helyrehozva a kormányok mulasztását.
Az ENSZ-alapelvek rögzítik a beszállítói lánc felelősségét: minden, árucikkek gyártásával foglalkozó cég felelős a beszállítói láncában bekövetkezett emberi jogi jogsértésekért, függetlenül attól, hogy a lánc mely részén (saját létesítményben, alvállalkozó gyárban, vagy otthonról dolgozó munkásokkal) történt a jogsértés. Vagyis a ruhagyártást ki lehet szervezni, de a felelősségtől a ruházati cégek nem szabadulhatnak meg, és nem „passzolhatják át” a beszállítói láncuk egy másik tagjára.
Miért fontos a gyárak tisztességes megfizetése?
Fontos látni, hogy nem a nagy ruhacégek fizetnek közvetlenül a munkásoknak: ők a beszállítóiknak fizetnek, és a beszállítók fizetik ki a ruhaipari dolgozókat. Egy beszállítói lánc általában három szintből áll: első, második és harmadik szintű beszállítók láncából. Az első szintű (Tier 1) beszállítót általában közvetlenül a ruházati cégek bízzák meg a gyártással; ez a beszállító azután más céget bíz meg alvállalkozóként, és így tovább így alakulhat ki cégek egész láncolata.
Ebből a struktúrából következik az, hogy a beszállítónak muszáj kiszámolnia egy árucikk lehető legalacsonyabb gyártási költségét: csak így nyerheti meg a többiekkel szemben a ruházati céggel való szerződés lehetőségét. A gond az, hogy miután a beszállító kikalkulált egy gyártási költséget és megegyezett a ruhacéggel, az adott gyártási költségből fedeznie kell egy csomó mindent: a gyár fenntartását (bérleti díj, áram, víz, fenntartási költségek), az anyagköltséget, a késztermékek szállítását, a gyár profitját...és a bérköltségeket. Mit tehet egy első szintű (Tier 1) beszállító, hogy biztosan megnyerjen egy projektet? A gyártáshoz kapcsolódó bérköltségeket lenyomja a lehető legalacsonyabbra, vagyis a minimálbér szintjére, megfosztva ezzel a tisztességes megélhetést biztosító bértől a munkásokat. Ezzel párhuzamosan napi kétórányi túlórával „toldja meg” a munkások nyolc órás munkanapját.
A fent leírt beszerzési stratégia persze a fast fashion elterjedésének következménye. Korábban a nagy márkák évszakonként egy-egy kollekciót dobtak a piacra: ma már, a Zara újítását követve, minden hónapban új kollekcióval rukkolnak elő. Manapság a legtöbb divatmárka évi 52 (!) mikro-szezonnal tervez. Ez önmagában is óriási mennyiségű ruha gyártását jelenti, és ehhez jön még az, hogy a népszerűbb darabokra pluszrendelést adnak le a ruhaóriások, gyakran egyik napról a másikra. Összességében hihetetlen mennyiségű ruhadarab cserélődik a piacon, bámulatosan rövid idő alatt; hogy melyik ruhadarabból mennyit kér a cég, az teljesen kiszámíthatatlan. A ruhaipari munkások lényegében a vásárlók kényének-kedvének vannak kitéve, a változékonyság, a nagyfokú bizonytalanság rajtuk csapódik le: rugalmas (értsd: bizonytalan) munkaszerződések, adott esetben a foglalkoztatás megtagadása, és a bérek leszorítása nehezíti amúgy is siralmas munkakörülményeiket.
A ruhaipari óriások muszáj, hogy változtassanak hektikus vásárlói gyakorlatukon: gondoskodniuk kell arról, hogy beszállítóik minden esetben kifizessék a munkásaikat. Továbbra is keményen fogunk dolgozni a munkavállalói szervezetekkel és a szakszervezetekkel közösen, hogy a változások kézzelfoghatóak legyenek a munkások mindennapi életében.
Szakszervezetek és munkástanácsok
A ruhagyári munkásoknak vagy nagyon kevés erejük van, vagy egyáltalán nincs erejük és lehetőségük a jobb bérekért folytatott harchoz. Az egyesülés szabadsága nagyon nagy veszélyben van a legtöbb helyen, és erőteljes szakszervezetek, melyek magasabb bérekért harcolnának, a legtöbb ruhagyártó országban egyszerűen nincsenek. Az elmúlt években sok gyárban felülről kezdeményezett és vezetett munkástanácsokat hoztak létre a szakszervezetek helyett. Ez az intézkedés azt a képzetet kelti, hogy a ruhagyári dolgozók jól szervezettek, erőteljesek és van beleszólásuk a dolgokba. A ruházati cégek arra hivatkoznak, hogy a munkástanács és a szakszervezet lényegében ugyanaz, ami az esetek töredékére igaz csak.
A gyárakban a munkások igazi képviseletének kialakítása helyett a ruházati cégek, a beszállítók és a helyi kormány mindenféle alternatív érdekképviseletet eszkábál össze, azután ezekre hivatkozik. De tudjuk, hogy ezekkel az álszervekkel valójában elveszik a hatalmat a munkásoktól. A munkástanácsokba ugyanis többnyire beültetik a gyár vezetőségét is, és ez aláássa a ruhaipari munkások azon jogát, hogy kormányuktól vagy munkaadójuktól függetlenül, önállóan szervezhessék meg érdekképviseletüket. Ezen kívül pedig, néhány országban, például Bangladesben, ezek az új „munkástanácsok” nem tárgyalhatnak bérekről, miközben a szakszervezeteknek ez alapvető joga lenne. A ruhaipari óriáscégek így bástyázzák körül a gyártásért fizetendő, előre kiegyezett összeget.
Követeljük a világmárkáktól, hogy álljanak ki a saját beszállítói láncuk ruhagyári munkásai mellett! A szakszervezetekről és munkástanácsokról való adatgyűjtés segíteni fog abban, hogy világosabb képet kapjunk a ruházati- és sportruházati iparban bekövetkező emberi jogi jogsértések okairól és következményeiről.
Olvass tovább egyesülés szabadságáról.
Fashion Checker a Fashion Checker a Clean Clothes Campaign kampánya; a projektet az Európai Unió finanszírozza
www.cleanclothes.org
