Nők a ruhaiparban

Ez a tény számos módon befolyásolja a munkáltatás körülményeit: azoknak a sztereotípiáknak, hogy egyáltalán miféle munkát végezhet egy nő és hogyan kell ezt tennie, mennyi pénzt kaphat ezért, milyen lehet a kapcsolata a munkáltatójával, stb. óriási szerepe van a gyárban. A munkabér összege, az, hogy mennyire gyorsan fizet a munkaadó, a foglalkoztatás feltételei  ide tartozik például a szerződés megléte vagy hiánya, a szülési szabadság, betegszabadság lehetősége, az egyesülés joga, a nyugdíjazás kérdései  de akár az is, hogy hogyan beszélhet a munkaadó a munkavállalóval, hogy megérintheti-e  ezeket a körülményeket az határozza meg, hogy mi számít elfogadottnak a nőkkel szemben az adott országban. A gyárak részletes leírásából az derül ki, hogy a női dolgozókat tipikusan alacsonyabb pozíciókban foglalkoztatják, például gépkezelőnek vagy ellenőrnek veszik fel őket. A nőket tipikusan az alacsony képzettséget igénylő pozíciókban foglalkoztatják, és nagyon ritka, hogy vezető pozíciót töltenének be a gyárban vagy a szakszervezetekben.

A női munkások rengeteg különböző stresszforrásnak vannak kitéve: bármikor elveszíthetik munkájukat, gyakran verbális és fizikai zaklatás áldozatai, nem tudnak elég tápláló ennivalót vásárolni maguknak a fizetésükből, a folyamatos túlórázás miatt állandóan kimerültek, és semmit nem tudnak tenni a veszélyes munkavégzés és munkakörnyezet javítása érdekében. A nők jogait egyébként a munkahelyen kívül is megsértik. Erről sem szabad elfeledkeznünk, hiszen egy nő életét a munkahelyén, és munkahelyén kívül történő jogsértések, megaláztatások egyaránt meghatározzák. A kétszeres munkateher (pénzkeresés és a család ellátása), a közösségben és otthon megélt hátrányos megkülönböztetés, a jogi egyenlőtlenségek (lásd pl. az ingatlantulajdon, öröklés szabályozása) mind-mind fontos tényezők, hogy el tudjuk képzelni egy ruhagyári női munkás sanyarú életének egészét. Persze mindezekből a nehézségekből semmi sem látszik, amikor egy nő belép munkahelyére, a gyárba. Mégis: a nő, és gyermekeinek egészsége egyik napról a másikra összeroppanhat.

Borzalmasan alacsony bérek

Ha közelebbről szemügyre vesszük a ruhaipart, azt vesszük észre, hogy a munkamegosztásban a nőkre hárul a nehezebb szerep. Minél „lejjebb” vizsgálódunk a beszállítói lánc szereplőinek hierarchiájában, annál bizonytalanabb a dolgozók helyzete, alacsonyabb a fizetése, és nagyobb a nők aránya. A munkaadók hasznot húznak azokból a sztereotípiákból, melyek szerint a nők passzívak, alkalmazkodóak, és nem mernek szembe fordulni a főnökeikkel. A nők munkáját kevésbé fizetik meg, mint a férfiakét, arra hivatkozva, hogy az ő bérük úgyis csak „kiegészíti” az igazi kenyérkereső férfiak jövedelmét. A valóság ezzel szemben az, hogy a női munkások gyakran az egyetlen keresők a háztartásban. Ez az igazságtalan megkülönböztetés leglátványosabban a férfiak és nők bérének különbségében nyilvánul meg, ezt nevezzük a „nemek közti bérkülönbségnek”, vagy „nemen alapuló fizetésnek”. Vagyis a nők ugyanazért a munkáért alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak.

"A nőket dróton rángatják - a férfiakkal ugyanezt nem lehet megtenni. Mivel a férfiak kérését, panaszát meg kéne hallgatniuk, ezért inkább minket, nőket alkalmaznak, így kerülik ki a felelősségvállalást."

ruhagyári munkásnő Bangladesből

A gyárakban a nőket főleg a rosszabbul fizetett, alacsonyabb pozíciókban alkalmazzák, így a szegénységnek is jobban ki vannak téve. A szegénység következményeként pedig nagyobb valószínűséggel esnek áldozatul erőszaknak és zaklatásnak. A nők elleni erőszak és zaklatás azokban az iparágakban a legelterjedtebb, ahol a nők alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak, és kevéssé van lehetőségük önállóan döntéseket hozni. A textil- és ruházati ipar egyike azoknak az iparágaknak, melyek struktúrájában mintegy kódolva van az erőszak és zaklatás lehetősége. És mivel a munkavállalók zöme világszerte nő, ráadásul köztük sok a fiatal nő és a bevándorló, így a ruhaipari munkások nagy részének nincs ereje és lehetősége arra, hogy javítson helyzetén. Ezek a munkásnők legtöbbször erősen függenek a férfi feletteseiktől, akik gyakran kihasználják és zaklatják beosztottjaikat, a munkásnőket.

Nők elleni erőszak

A nők elleni erőszak a szegénységnek, valamint a nők és férfiak közti egyenlőtlenségnek egyszerre oka és következménye. A nők elleni erőszak fogalmába sok minden beletartozik: a szülési szabadsághoz, vagy a gyermekgondozáshoz való hozzáférés lehetetlensége ugyanúgy, mint a brutális fizikai erőszak, a nő megerőszakolása vagy megölése. Nők elleni erőszak szerint a megkérdezett ruhaipari munkásnők 76%-a élte már át a nők elleni erőszak valamilyen formáját. A leggyakrabban előforduló eset a szexuális zaklatás. A fizikai erőszak formái közül a pofon a leggyakoribb: a munkásnők 80%-ának volt része benne. Ha nagy a nyomás, mert sok ruhát kell rövid határidővel legyártani, akkor különösen gyakori eset, hogy egy munkásnőt megpofoz a felettese. A pofozás mellett gyakori formái a fizikai erőszaknak a verés (a megkérdezettek 44%-a számolt be róla), a rúgás (42%), és az arcul csapás ököllel (11%). És bár a nők elleni erőszak leggyakoribb formája a családon belüli erőszak, a megerőszakolt munkásnőknek megdöbbentően magas aránya, 6%-a esetében a felettese vagy a műszakfőnöke volt az elkövető.

A nők elleni erőszak tehát súlyos, és sajnos mindennapi probléma a ruhagyárakban. A hatósági ellenőrzések alkalmával mégsem derül fény ezekre az esetekre, mert a hivatalos ellenőrzésekbe a munkásokat nem vonják be, vagy nem olyan szinten és formában, hogy a nők a sérelmeikről, érzékeny témákról, beszélni tudnának. A munkásnőket ugyanis a helyszínen, a gyárban kérdezik ki, sokszor a főnökük jelenlétében, akik esetleg maguk az elkövetők.

És, hogy mi a világmárkák szerepe a nők elleni erőszak megfékezésében? Először is, fel kell, hogy fogják végre felelősségüket és szerepüket a beszállítói lánc működését illetően! Be kell látniuk végre: a jelenlegi felállás súlyos elnyomáshoz, erőszakhoz vezet! Friss kutatások azt mutatják, hogy a vásárlók nagy nyomást gyakorolnak a beszállítókra: alacsonyabb árakat szeretnének, még több ruhacikket még rövidebb idő alatt, és a rendeléseket gyakran váratlanul lemondják. A beszállítók  az igényeknek megfelelően  folyamatosan növelik a kitűzött termelési célt, és ahogy a nyomás nő, az erőszak és zaklatás is egyre jobban elharapódzik a gyárban, különösen, ha a dolgozók nem érik el a vezetőség által kitűzött célt.

Ezt a szomorú forgatókönyvet a bangladesi példa támasztja alá: Az említett kutatásban a válaszadók 65%-a azt mondta, óriási nyomás alatt van, hogy még több ruhadarabot készítsen el adott idő alatt; 35%-uk állította azt, hogy a felettese részéről erőszakos fellépést tapasztalt a teljesítménykényszer miatt. Az iparág egyéb képviselői ugyanezeket a dinamikákat tárták fel, amikor az erőszak és zaklatás problémáját vizsgálták a ruhagyárakban. A Fair Wear Alapítvány megállapítása szerint a gyártás költségeinek alacsonyan tartása és a piacra dobás idejének csökkentése miatt a gyárakra nehezedő nyomás számos módon függ össze a gyárban tapasztalt erőszakkal és zaklatással. Az esti túlórázás miatt a nők ki vannak téve a szexuális bántalmazásnak - nem csak a munkahelyükön, a gyárban, hanem a hazafelé úton is. Azok a műszakvezetők, akikre nagy nyomás nehezedik felülről, nagyobb valószínűséggel viselkednek erőszakosan a beosztottjaikkal. Ezen kívül, mivel a bónuszokat, juttatásokat teljesítmény (legyártott darabszám) alapján ítélik oda, a női munkásokat feletteseik viszonylag könnyen rá tudják venni szexuális szolgáltatásokra a ruhagyári teljesítményük elismeréséért cserébe.

Ha az ember napról napra él, nem teheti meg, hogy otthagyja a munkáját, ami az éhezéstől menti őt meg. Különösen akkor nem, ha a család többi tagjának betevő falatjáról is gondoskodni kell. A nagy világmárkáknak fel kell lépniük a beszállítói lánc munkásainak védelmében, a bántalmazás ellen, és azért, hogy a tisztességes megélhetést biztosító bér MINDEN dolgozónak járjon!

Olvass tovább.